Inda Gallery

Az INDA Galéria magyar és külföldi kortárs művészek munkáit mutatja be, már jelentős életművel rendelkező művészektől a legfiatalabb tehetségekig, hazai kiállításokon és nemzetközi vásárokon.

A festészet, szobrászat, rajz és videó mellett az utóbbi években a korábbinál nagyobb súllyal van jelen a fotográfia, és a fotó alapú technikák, s megjelent a képzőművészetként értelmezett üvegművészet is.

A közelmúltban számos hazai és nemzetközi siker jutalmazta a munkánkat. Komoly szakmai és sajtóelismerést kapott például a Paris Photón 2018-ban Philip Pocock, majd 2019-ben ugyanitt Csáky Marianne sorozata. A velünk dolgozó művészek a galériától függetlenül több fontos kiállításon szerepeltek. Ábel Tamás üvegmunkáját például beválaszották a világ vezető üvegművészeti kiállítóhelye, a Corning Museum of Glass kiállítására, Koós Gábor Klagenfurtban állított ki, Kicsiny Balázs pedig a Szépművészeti Múzeumban szerepelt a Rubens és kora kiállításon, és tavasszal életmű kiállítása nyílik a Modemben.

 

At its home base in Budapest and art fairs abroad, INDA Gallery presents contemporary art by established Hungarian and international artists as well as young talent.

Besides painting, sculpture, drawing and video, in the past few years, photography and photo-based techniques have become more marked in our programme, and it has recently been extended to glass as a form of fine art too.

Recent achievements we are most proud of include the considerable professional and media attention Philip Pocock’s and Marianne Csáky’s works attracted at Paris Photo 2018 and 2019 respectively. Artists we work with have participated in a number of important exhibitions. Just a few examples: young talent Tamás Ábel’s work was selected to a major show at the Corning Museum of Glass; Gábor Koós exhibited in Klagenfurt; Austria, Balázs Kicsiny was included in the Exhibition Rubens and His Age at Budapest’s Museum of Fine Arts, and his retrospective show is coming soon at Modem in Debrecen.

Elérhetőségek

1061 Budapest, Király utca 34. II/4.
+36-1/413-1960
+36-70/4203-124
storelaptop-phonecrossmenu